Megkaptam. De nem volt becsomagolva, se ajándékzacskóba téve, hanem egy kiadós dózisban gyomorszájon vágott. Nem gondoltam, hogy ilyen létezik, azt hittem csak urbanlegend. De nem. A kultúrsokk egy élő jelenség. És ráadásul olyan, amire nem tudsz előre felkészülni, se felkészíteni másokat.
“Ha valakinek elég erős a miértje, bármit képes elviselni a hogyant illetően.”
Friedrich Nietzsche
Serg (nevezzük így) a szobatársam, itt a hostelben. Ő volt az, aki első nap felcipelte a bőröndömet a recis srác helyett. Kedden kedvesen jó étvágyat kívánt nekem ebédkor, szóval valahogy éreztem rajta, hogy szívesen beszélgetne velem, ha úgy adódna. Tegnap kint ültem a közös helyiségben, amikor egyszer csak megjelent Serg a bal szemén egy hatalmas kötéssel. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg tőle, minden oké-e. Szóba elegyedtünk.
Most azzal akartam volna folytatni, hogy “bár ne tettük volna”, de ez nem igaz. Ennek a beszélgetésnek meg kellett történnie, ha másért nem, tágította a látókörömet.
Serg Ukrajna nyugati részéről jött. Abból az országból, ahol most éppen háború van. (Az angol war szót használta ő is, úgyhogy ne higgyétek azt, hogy én túlzok.) Bevallom őszintén, nem követtem az ukrán eseményeket Timosenko visszatérése óta, ezért nem is tudom pontosan, hogy mi zajlik most Ukrajnában.
Erasmus, EVS. Én tanulni jöttem Varsóba, ő pedig önkéntes munkát végezni. De még évekkel ezelőtt, az első lengyelországi útján. Most dolgozni van itt. Szerencsét próbálni jött, mert már otthon nem lehet megélni: “ha otthon maradok, akkor meghalok.” Fekete munkákat próbál vállalni, hogy legyen miből egyáltalán ételt vennie, illetve hogy küldhessen haza pénzt a szüleinek is.
50 euró. Én 77-et mondtam, ő 50-et. Az előbbi a heti minimálbér összege Magyarországon. Az utóbbi pedig az ukrán. Csakhogy egy hónapra számítva. Gyakorlatilag a semmiből élnek. Amikor rákérdeztem, hogy miért ilyen szegény az országuk, akkor azt felelte, hogy “Így alakult. A szűk, gazdag réteg teli van pénzzel, de nem adnak belőle senkinek. Sőt. Inkább még többet elvesznek.”
Startupvilág. Nem én hoztam fel a témát, hanem Serg. Azt mesélte nekem, hogy 2012-2013-ban Ukrajnában igazi startuprobbanás volt. Rengeteg fiatal kezdő cég, rengeteg ötlettel. Ám a tőkések nem voltak hajlandóak befektetni egyik cégbe sem, de az innovációs ötleteket irigyelték tőlük. Ezért fogták, és lelőtték az embereket, csakhogy ellophassák a cégüket. “Okey, maybe shoot is not the right word but people really disappeared. I think, you know what I mean…” Igen, tudom. Vagy legalábbis próbálom…
EU. Ukrajna nem tagja az Európai Uniónak, és ez nagy hátránya Sergnek. Ezért sem tud itt Varsóban rendes munkát találni magának, habár diplomája is van, hanem csak fekete melókat vállalhat. Olyat, mint például a tegnapi építkezés, ahol nem adtak kesztyűt nekik a fémpakoláshoz, vagy szemüveget az aprításhoz. Ezért is történhetett meg, hogy egy szilánk a szemébe repült… Az orvosok szerint meg fog gyógyulni a szeme, nem veszíti el a látását, de persze soha többé nem fog visszamenni erre a helyre. Holnaptól, ha minden jól megy, már új munkahelyen kezdhet.
Franciaország, Németország és Hollandia. A következő lehetséges állomások, ha nem jön be itt az élet Varsóban. Mindhárom országban vannak barátai, akik tudnának neki segíteni. Ahogy itt is tették, amikor nem volt hol aludnia, és megmentették a vasútállomáson való csövezéstől, vagy éppen pénzt adtak neki, hogy legyen mit ennie.
Kérdeztem este, hogy szórakozni mennek-e, mert láttam, cihelődnek. Mondta, hogy nem, megy a kantorhoz (ez a lengyel neve a valutaváltónak), de amúgy sincs pénzük mostanában az ilyesmire. “Első este elmentünk egy pubba, jól éreztük magunkat nagyon. Akkor még optimisták voltunk, hogy végre itt vagyunk, lesz munkánk, lesz sok pénzünk is. Azóta sem voltunk sehol kikapcsolódni, és ennek már egy hónapja.”
Kérdeztem tőle, hogy Magyarországra nem akart-e menni dolgozni. “Mert több lehetőség lenne ott a fekete munkára?” Bólogattam. Jól tettem? Valóban így van? Nem vagyok otthon a témában. Sőt. Jelenleg a munkapiacot sem ismerem, hiszen nem dolgozom az egyetem mellett. Ezt Serg nem is értette elsőre…
S hogy akar-e visszamenni Ukrajnába? Rákérdeztem erre is. Most 28 éves, ha visszamegy, egyből elviszik katonának. Ugyanis minden 25 és 60 év közötti férfit besoroznak, ki tudja mennyi időre. Mert háború van, aminek a végét egyáltalán nem látják. Bár új miniszterelnök van, új elnökkel, a politika semmit sem változott. Egyszerűen nem értik a döntéseket, amiket a fejük felett hoznak, de Serg már azt sem érti, hogy az egészen kicsi gyerekek miért sírják vissza a Szovjetuniót. Merthogy ez történik. Nagyon sokan kívánják vissza a régi rendszert, főleg olyanok, akik nem is éltek akkor még. Ez utóbbival kivételesen azonosulni tudtam, hiszen a magyar emberek között is rengetegen vannak még mindig, akik Kádár beszédét keresik abban az újságban, amit a Lenin úton akarnak megvenni, lehetőleg Sztálinvárosban.
Úgyhogy merem jelenteni, megvolt az első. Sokkot kaptam, sokkolódtam. És a suli még el sem kezdődött, a lengyelekkel még nem is beszélgettem. Hát még a többi nációval…
Erasmus Varsóban 